Események2011.08.27. Savaria Történelmi Karnevál 2011 Kapcsolódó galériaSzombathelyen jártunk.  - Örülünk, hogy megérkezett, mert pont erre a fehér Mercedes kis buszra várunk! - szólították meg egyszerre többen. Kissé zavartan próbálkozott még: - Legéndi Veronikával lenne találkozóm... - Én vagyok - vált ki a többiek közül a csoport vezetője. Hamar tisztázták a félreértést, de ez a kis közjáték megadta a két nap kirándulásá- nak alaphangulatát. Sorsába beletörődve Gábor tökéletes sofőrnek bizonyult. A legvadabb helyzetekben is feltalálta magát. Könnyedén vitt el minket Szombathelyig, majd a karnevál miatt igen bonyolult közlekedési viszonyok között a Keleti Bazár és Kávézó közelébe. Nem sokat foglalkozott a helyi "boszorkánnyal", aki azzal vádolta, hogy a fűre parkolt, holott ahol megálltunk, nem is volt fű. Udvariasan elbánt a rendőrnek öltöztetett "várvédőkkel", aki végül megengedték, hogy a legközelebbi lezárt parkolóba is beállhasson, még kevesebbet kelljen gyalogolnunk. Megérkezésünkkor a kávézó előterében felállított színpadon javában folyt a hastánc bemutató. Rumi Edina és az ottani szervező lányok nagy szeretettel fogadtak minket. Nagyon izgatottak voltunk. A színpadi felállásunkon még az utolsó pillanatban is csiszolni kellett, mert megérkezett Márti és Emese. Jó, hogy ők is fel tudtak velünk lépni, de ez az utolsó pillanatig kétséges volt. Veronika a legnagyobb lelki nyugalommal rendezte, igazgatta sorainkat. Én különösen azért izgultam, mert most léptem fel először. Nagyon meg akartam felelni... Korábban bármit is találtam ki, miért nem tudok jönni, a két Veronika az összes akadályt elhárította könnyedén. Én pedig egyszer csak ott álltam a színpad előtt és hallgattam, amint Rumi Edina felkonferált bennünket. "A Nők Lapjában olvastam először az Újjászületés Rehabilitációs Tánccsoportról, és úgy éreztem, meg kell ismerkednem velük.
Aztán rájöttem, hogy önző dolog lenne, ha megtartanám magamnak azt a sok energiát, amit ők adni tudnak, ezért úgy gondoltam el kellene hívni a szombathelyi emberekhez őket.
A gondolatot tett követte, megkerestem Legéndi Veronikát, a csoport vezetőjét,- és most itt vannak. Fogadjátok őket szeretettel!"
Fantasztikus érzés volt felmenni a színpadra. Azelőtt életemben nem táncoltam. Eszembe sem jutott, hogy valaha szerepelni fogok közönség előtt. Tavasszal csatlakoztam a csoporthoz, és csak az a szándék vezérelt, hogy jót mozogjak, és hasonló sorsúak között legyek, akiknek nem kell magyarázkodnom, miért van bedagadva a kezem, mikor mit érzek és hasonlók… Azóta minden egyes próba egy-egy fantasztikus utazás. Odamegyek a hét, a család terheit cipelve a vállamon, s ott már csak arra figyelek melyik lábam hova tegyem. Hogyan és hova lépjek. Mit kezdjek a karjaimmal. Két óra intenzív mozgás és figyelem után, kisimulva, boldogan megyek az öltözőbe. A fellépéskor pedig annyira jó érzés volt, a közönséggel együtt lélegezni, olyan jó volt, ahogy tapsoltak! Éreztem a szeretetet, ami felénk áradt. Lejöttünk a pódiumról, és a helyi lányok kedvesen átöleltek bennünket. Aztán szabad foglalkozásként, néztük a profi hastáncosokat és vártuk az esti fáklyás felvonulást. Helyette késő délután a katasztrófavédelem autói vonultak végig a városon felszólítva bennünket, hogy keressünk biztonságos helyet, mert nagy vihar közeledik Ausztria felől. Gábor határozottan intézkedni kezdett, s mire felocsúdtunk már Bük-fürdőn, az Anna panzió előtt álltunk. Így a viharról lemaradtunk, de a Fehérló nevű vendéglőben megélt kalandok kárpótoltak bennünket. Míg vacsoráztunk, tudtunk Edinával beszélgetni. Egy fantasztikus nőt ismertünk meg! Most csak a mosolyról szóló néhány szavát idézem: "Nem az a lényeg, hogy valaki mosolyog-e tánc közben a színpadon. Legyen benne az egész lénye a táncban. Ha a közönségnek át tudja mindazt adni, amit érez, akkor a mosoly természetes lesz.
Legjobban improvizálni szeretek, mert akkor nem az köt le, hogy a koreográfiában mi következik, hanem önmagamat adhatom."
Messziről, aztán egyre közelebbről hallottuk a dörgést, később a vad szél és hideg zápor is megérkezett, de mi a helyi tangóharmonikást figyeltük, aki a talpalávalót biztosította. Egyszer csak elkezdte húzni azt a cigánydalt, amit többen ismertek közülünk. Gabinak sem kellett több: lerúgta a cipőjét, és mezítláb elkezdett forogni a harmonikás mellett. Veronika erre mindannyiunkat kihívott a bejárat melletti kis, szabad térségre. Szabadkoztunk, hogy erre még nincs kész koreográfiánk, de igazából nem sokáig kellett kérnie. Rögtönzött táncbemutatót tartottunk - mit mondjak, ha a felhők nem takarják el, lerúgtuk volna a csillagokat is! Vasárnap a bőséges reggeli mellett megismerkedtünk szállásadónőnkkel, Annával. Megtudtuk, hogy tősgyökeres Óbudaiként néhány éve költöztek Bük-fürdőre. Az egész panzió és udvara (gyönyörű a kert) tükrözi az ars poétikáját: - Mindig arra gondolok, mi lenne nekem jó, ha vendég lennék itt... Szombathelyen meglepetés fogadott bennünket, az esti felvonulást mégiscsak megtartották - délelőtt. Római polgárok, légionáriusok, gladiátorok, rabszolgák, hunok, Mátyás király fekete serege, akik el-el sütötték a kerekeken guruló ágyúikat, törökök, zászló forgató csoport, kötélugrók, mutatványosok gólyalábakon, dobosok - felsorolni is nehéz, milyen sokan és ötletesen vonultak végig a városon. Sokkal szegényebb lennék, ha ezt nem láthattam volna. Aztán jött a főtéri forgatag, ahol mindenféle árusok, sorakoztak. Veronika meg-megállított egy-egy helybelit - egy katonát a fekete seregből, polgárt, mutatványost - hadd fényképezkedjünk velük. Nagyon kedvesen mindenki azonnal kötélnek állt. Pontban egy órakor visszaindultunk. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki támogatta a csoportot, és hozzásegített bennünket ehhez a fantasztikus élményhez. Köszönjük Veronikának is azt a rengeteg munkát, ami egy ilyen hétvége megszervezésével jár - és köszönjük vendéglátóinknak a sok szeretetet, mely felejthetetlenné teszi mindannyiunk számára ezt az élményt. Viszontlátásra! Írta: Siklósi Erika     |