Újjászületés Rehabilitációs Alapítvány
Tegyél az egészségedért!


Események

2010.11.22. "Mozgásra kijelölt nap"

"Mozgásra kijelölt nap" címmel Kapitány Zsuzsa gyógytornász, humánkineziológus előadásán vettünk részt a Rák ellen az emberért, a holnapért Alapítvány székhelyén. Az ott tapasztaltak rengeteg új információval láttak el minket az emberi test működésével, saját szervezetünk karbantartásával kapcsolatosan, és ezek ismeretében úgy érezzük, még hasznosabban és tartalmasabban fogjuk tölteni szerda délutáni táncklubunk számunkra kiemelkedően értékes perceit. De mit is hallottunk?

A tabumentes, fesztelen és családias hangulatú előadás témái főképp a résztvevő látogatók egyéni problémáját érintő kérdések köré csoportosultak.

Szembesültünk a ténnyel, hogy a műtéteken átesett páciensek testsémája zavart szenved, ami a mentális, pszichés állapot felborulásához vezethet. A korábbi, megszokott külsejű test fizikai átalakulásának - asszimetrikussá válásának - következménye lehet például a gerincferdülés, vagy a vállöv mozgásának beszűkülése. A gyógytorna fontos feladata az új testkép elfogadtatása és annak karban tartása. A megváltozott viszonyokhoz való alkalmazkodás folyamata és sikeressége egyénenként eltér, többek közt függ az ember habitusától, beállítottságától, korától vagy az önmagáról alkotott képtől. Azt azonban Zsuzsa leszögezte, soha nem késő elkezdeni a munkát, bármilyen rég is került sor az életünket gyökeresen megváltoztató, de lássuk be, megmentő orvosi beavatkozásra.

Új részleteket hallottunk a daganatos betegséggel kapcsolatban. A kialakult beteg sejtek, hasonlóan az egészségesekhez, anyagcserét folytatnak a szervezetben. A sajátos aktivitásból adódó bomlástermékek a véráramba kerülve cirkulálnak a szervezetben, és negatív hatást gyakorolhatnak bizonyos funkciókra: éppúgy, ahogy azt a műtét, kemo-, sugárterápia vagy a hosszútávú gyógyszeres kezelés mellékhatásai is teszik. Ilyen például a tanulási (kognitív) képesség változása. Ez a környezethez való alkalmazkodási készség mellett a koncentráló, a rendszerező, az integráló és az emlékező képesség gyengülését is eredményezheti. Komolyabb szellemi tevékenyég - mint pl. az olvasás - sok esetben nehézséget jelent.

A mentális problémák mellett számos testi a fizikai képességeket érintő probléma is felléphet. Bizonyos kemoterápiák megzavarják a mikrocirkulációt, így fájdalom, hidegérzet alakul ki a végtagokon. A tapintásra hűvös, elfehéredett kezek, lábak ezt a folyamatot jelzik. Sajnos számos kemoterápia mellékhatásaként koordinációs zavarok, egyensúlyvesztés, bizonytalanság alakul ki. Hasi vagy kismedencei műtét hatására a vegetatív funkciók is érintettek lehetnek: széklettartási vagy vizeletürítési problémák jelentkezhetnek. Étkezéssel kapcsolatosan zavar alakulhat ki az ízérzet megváltozása, a normál bélflóra sérülése kapcsán. Nagy hasi műtét után az orvos óva int bármilyen mértékű emeléstől. A gyógytorna segít elsajátítani, mely testhelyzetben tudunk úgy leguggolni vagy lehajolni, hogy a védelemre szoruló hasi tájékot ne terheljük.

Sokat hallottunk a nyiroködémáról. A probléma azoknál alakulhat ki, akiknél sebészeti beavatkozás - pl. mellműtét - során nyirokcsomó eltávolítást hajtanak végre. A nyirokrendszer feladata a szervezetben keletkező mérgező anyagok, nagyobb molekulák szállítása, közéjük tartoznak a daganatos sejtek, illetve azok anyagcseréjéből visszamaradó káros termékek. A rendszer napi 2-4 liter folyadékot mozgat meg a szervezetben. Nyirokcsomó-eltávolítás esetén a rendszer felvevőfelülete szűkül, a folyadék a szövetek közt marad, pang, ennek következménye a nyirok-ödéma. Az ödémás kar könnyen ad negatív választ az apró sérülésekre: gyulladáshoz vezethet. Ezért különös figyelmet kell rá fordítani: óvjuk gondosan a melegtől, sérülésektől, és ha mégis sérülne, ki kell fertőtleníteni, antibiotikumos krémmel kezelni.

Ugyanakkor fordítsuk figyelmünket az alapproblémára: lehetőség van az ödéma enyhítésére vagy megszüntetésére. Ennek útja azonban nem a vízhajtás! A "nyiroktorna", azaz szakmailag helyes kifejezéssel élve a keringést javító torna a legmegfelelőbb megoldás, melynek során a törzsizom, a mellizom és a nyak-váll struktúra átmozgatását kell óvatosan elvégezni. A napi 10-15 perces torna - műtéttől függetlenül is - az egészségünk megóvásának, kellemes közérzetünk megtartásának bázisa. Nyirokmasszázst csak onkológus javaslatára szabad folytatni! Az eljárás ugyanis akár többszörösére fokozhatja a nyirokrendszer működését, ami daganatos betegség esetén az áttétek kialakulásának veszélyét hordozza magában. Számunkra fontos információ tehát: olyan masszázst ajánló helyre nem szabad mennünk, ahol nem vagyunk biztosak abban, van-e megfelelő orvosi háttér!

Legéndi Veronika: - Mellműtétem során nyirokcsomó eltávolításra került sor, ennek következtében a bal karom rendszeresen ödémás és zsibbadnak az ujjaim. Egy időben nagyon intenzíven foglalkoztam a botforgatással (mellékelt képen) és azt tapasztaltam, hogy nem érzem ezt a zsibbadást. Lehetséges, hogy a botforgatás volt jótékony hatással rá?

Kapitány Zsuzsa: - Persze! A mozdulat maga nem ártalmas, ha nem visszük túlzásba, tehát nem fél óráig csináljuk! De ezt ki kell egészíteni más mozgással is! A jelentős izommunka segíti a cirkulációt, az idegi nyomást átmenetileg felszabadítja. Rendszeres tornával még el is lehet mulasztani.

L.V.: - Van otthon egy nyirokmasszázs gépem. Elmondaná, mi a véleménye róla?

K.Zs.: - Nem vagyok ellene, de csak mint kiegészítő kezelés jöhet szóba a mozgásterápia, és amennyiben lehetséges a nyirokdrenázs mellett. Elmagyarázom. A gép használata támogatja a keringést, de az eltávolított nyirokcsomók miatt egyedül a korábbiakban megbeszélt (a fentiekben leír)t eljárások segítenek új elvezetési utakat kialakítani. Ezért azt javaslom, ne hagyatkozzunk passzívan a gépre, miközben más tevékenységet folytatunk, például televíziózunk! Legyünk aktív részesei a munkának, mely saját egészségünk megtartását, visszanyerését célozza!

A nyirok-ödéma kialakulására, vagy a már megjelent probléma kezelésére rendelkezésre álló lehetőségeket tehát - legyen az kézi vagy gépi masszírozás, önálló vagy szakember jelenlétében végzett mozdulatsor, torna, gyógytorna - egymást kiegészítve használjuk.

Az erősítés-nyújtás-ellazítás hármas technikájának elsajátítása pedig mindenki számára csak haszonnal járhat, hisz gerincünk porckorongjai 20 éves korunktól folyamatosan kopik, a gravitáció egész napos terhelése következtében. Ne sajnáljuk hát a napi 15-20 perc kikapcsolódást magunktól és izomzatunktól! Válasszuk ki azt az időpontot, amikor leginkább kedvünk van a tornához és csak magunkra figyelve, igazán el tudunk merülni benne.

Az általános erőnlét, a terhelhetőség sétával, kerékpározással és gyógytornával fejleszthető.

Az előadás második felében, ahogy a program címe is invitál, átadtuk magunkat a mozgásnak. A frissítő, átmozgató, gátlásokat levető gyakorlatsorozat a résztvevők legrejtettebb kérdéseit is felszínre csalogatták. Köszönjük Kapitány Zsuzsának nyíltságát, a széleskörű tájékoztatást, és kérdéseinkre adott kimerítő válaszait. Reméljük, mielőbb vendégül láthatjuk táncklubunkban és nem feledjük nagyon fontos tanácsát:

"Jó egy gyógytornásszal jó kapcsolatot kialakítani"!


Összeállította: Simon Márta

Cikk megjelenése a www.ujjaszuletes.eu weblapon Kapitány Zsuzsa engedélyével.